Ki kell ábrándítsalak. A legjobb fogkrém ínyvérzésre felirat csupán egy ügyes marketingfogás, ami a vásárlói kétségbeesésre épít. Nincs olyan paszta, gél, öblögető vagy más drogériás csodaszer, amely önmagában képes lenne leszámolni az ínyvérzéssel. A vérzés ugyanis tünet. Egy hatalmas, jól látható vészvillogó, ami egy olyan problémára hívja fel a figyelmedet, amit mindenképpen meg kell szüntetni. Ha pedig a kiváltó ok megszűnik, akkor a vérzés sem jelentkezik többé.
A vérző íny okai
Az ínyvérzés szinte minden esetben a gingivitis, vagyis a fogínygyulladás jele. Ezt a gyulladást a biofilm okozza, amely folyamatosan képződik a fogakon valamint az íny szélén. A biofilm egy láthatatlan, baktériumokból álló réteg, amely ha nincs maradéktalanul eltávolítva, irritálni kezdi a lágyszöveteket. Ha pedig a biofilm hosszabb ideig a fogfelszínen marad, a nyálban található ásványi anyagok hatására elmeszesedik, és kialakul a fogkő.
A fogkő úgy viselkedik az íny alatt, mint egy cipőbe szorult kavics: folyamatosan irritálja a lágyrészeket, ráadásul mivel a felszíne érdes, így még több baktérium tapad meg rajta, és máris kialakul egy ördögi kör. Az ínyed tehát azért vérzik, mert a szervezeted gyulladással válaszol a baktériumok jelenlétére. Ilyenkor a szövetek vérrel telítődnek, kivörösödnek, megduzzadnak és sérülékennyé válnak, olyannyira hogy a legkisebb mechanikai ingerre – például fogmosásra – is vérzéssel reagálnak.
Ne csapd be magad azzal a gondolattal, hogy az ínyed csak egy kicsit érzékeny. Az egészséges íny nem vérzik! Pont. Ha vérzést tapasztalsz, az szinte sosem a durva fogmosási technika következménye, hanem egy aktív gyulladásé, ami azonnali beavatkozásért kiált, mielőtt a folyamat visszafordíthatatlanná válna.
Ezért nem ér sokat a fogkrém ínyvérzés esetén
Az általános reakció azoknál, akik a fogmosás alkalmával ínyvérzést tapasztalnak: elszaladnak a legközelebbi drogéria, ahol meg is kezdődhet a Legjobb fogkrém ínyvérzésre! feliratú doboz, flakon felkutatása. A marketingesek pontosan tudják, mire vágysz – gyors, fájdalommentes megoldásra, amihez elég lecsavarni egy kupakot.
Emlékszel a reklámra a tévéből... ám hadd áruljam el, amit a reklámokban látsz, az nem a valóság! A polcokon sorakozó, csodatubusok többsége ugyanis biológiai képtelenséget állít. A fogínyvérzés ugyanis nem egy önálló betegség, amit „el lehet mulasztani” fogmosással, öblögetéssel, hanem egy tünet, így teljesen felesleges csupán a vérzéscsillapításra fókuszálni. Persze a hirdetésekben szereplő ínyvédő termékek tartalmazhatnak olyan összetevőket, amelyek összehúzzák az ereket és csökkentik a vérzést. Pont ez a leginkább megtévesztő bennük. A vérzés eláll, a páciens megnyugszik, elégedetten hátradől, miközben a gyulladást kiváltó baktériumtelepek és a fogkő továbbra is ott maradnak az íny alatt, és észrevétlenül pusztítják a fogágyat.
A fogkrém nem tud "beférkőzni" a mélyebb rétegekbe, hogy onnan kitakarítsa a megkövesedett lerakódásokat. Az ínyvérzés valódi megoldása csak és kizárólag a professzionális dentálhigiénés kezelés lehet.
A fogínygyulladás kezelése a 21. században: Irányított Biofilm Terápia
Tapasztalatom szerint az ínyvérzés leghatásosabb ellenszere a GBT (Guided Biofilm Therapy), azaz az Irányított Biofilm Terápia. A GBT nem egyszerűen egy alapos tisztítás, hanem egy szigorú, svájci protokoll szerint felépített biofilm-menedzsment.
A kezelés során először egy speciális festékanyaggal megszínezem a biofilmet a fogaidon, így pontosan látom, hol bújtak el a baktériumok. Ezután az EMS Airflow technológiának köszönhetően langyos víz, levegő és egy rendkívül finom szemcséjű por (eritritol) keverékével megtisztítom a fogakat és az ínyt, különös tekintettel a festékkel kiemelt területekre. Ez a technológia még a nehezen elérhető helyeken is alapos munkát végez, anélkül, hogy felsértené a fogzománcot vagy az érzékeny ínyt. Az eredményt a nyelveddel is érezni fogod: a fogaid olyan simák lesznek, mint az üveg, a gyulladást kiváltó ok pedig tényleg megszűnik.
Mit tehetsz otthon a vérző ínnyel?
Az Irányított Biofilm Terápia után mondhatni a labda a te térfeleden pattog. A vérző íny kezelését otthon is folytatnod kell, de nem csodaszerekkel, hanem a megfelelő technikával.
Gyakran javaslom a pácienseimnek, hogy ne a fogkrém feliratára, ízére vagy márkájára koncentráljanak, mert a legdrágább fogkrém sem ér semmit, ha a fogmosási technika és a szájápolási rutin nem megfelelő. A puha sörtéjű fogkefe és a fogköztisztító kefe napi használata elengedhetetlen. Utóbbi azért is nagyon fontos, mert a fogmosás önmagában csupán a fogak felszínét tisztítja meg, a fogközökbe nem jut be, ahol a baktériumok továbbra is szuvasodást és ínygyulladást okozhatnak. Éppen ezért a fogközök tisztítása nem kiegészítő opció, hanem a napi rutin kötelező eleme kell, hogy legyen.
Ne hagyd, hogy a csillogó reklámokkal és az üres ígéretekkel rászedjenek. Vérző ínnyel ne a drogéria felé vedd az irányt, hanem jelentkezz be egy GBT kezelésre. Ha pedig kiegészítő támogatásra van szükséged, a probiotikumos kezelés vagy a hialuronsavas ínykezelés is segíthet a szövetek gyorsabb regenerációjában.
Ígéretek helyett valódi megoldás
Ott állsz a drogéria kivilágított polcai között, kezedben három különböző dobozzal. Az egyik azonnali hatást ígér, a másik klinikailag igazolt védelmet, a harmadik nagy betűkkel hirdeti, hogy ez a legjobb fogkrém ínyvérzésre. Aztán megveszed a legdrágábbat, hazaviszed, és várod a csodát. Ám a csoda elmarad!
Ha szeretnéd végleg elfelejteni az ínyvérzést és megtapasztalni a professzionális, fájdalommentes fogtisztítás jótékony hatásait, jelentkezz be hozzám egy Irányított Biofilm Terápiára. Számoljunk le együtt az ínyvérzést kiváltó valódi okokkal!
Vérzik az ínyed fogmosáskor?
Ne csak a tünetet kezeld! Szűntessük meg az ínyvérzés valódi okát!
Foglalj időpontot

