FB pixel

Afta - minden amit tudni kell róla

Apró, mégis kínzóan fájó seb a szájban. Szúr, ég, mar, alig tudsz enni, inni tőle - ez bizony valószínűleg afta. De mi is az az afta, hogyan alakulhat ki, mik a tünetei, hogyan előzhetjük meg és mik a leghatásosabb ellenszerei? Ebből a bejegyzésből minden olyan információt megtudhatsz, ami az aftával kapcsolatos lehet!
Afta - minden amit tudni kell róla

A kutatások szerint életében legalább egyszer mindenki megtapasztalja, milyen is az afta, mivel ez a szájnyálkahártya egyik leggyakoribb megbetegedése. Az afta tehát egy sokakat érintő szájüregi probléma, amely kellemetlen, sőt az esetek nagyobb részében kifejezetten fájdalmas, éppen ezért nagyban befolyásolhatja az érintettek életminőségét. Ezért kiemelten fontos, hogy megértsük, mi okozza az aftákat, hogyan kezelhetjük a tüneteket, és milyen módon előzhetjük meg újbóli előfordulásukat.

Mi az az afta?

Az afta, orvosi nevén aphthous stomatitis, egy gyakori szájnyálkahártya-probléma, egyfajta szájfekély, amely apró, fájdalmas sebek formájában jelentkezik. Az afták általában ovális vagy kerek alakúak, és rendszerint fehér vagy sárgás szélekkel körülhatároltak. Ezek a sebek többnyire a száj belső felületén, az ínyen, a garaton vagy a nyelv területén jelennek meg, de ritkább esetekben előfordulhatnak a száj külső részein is.

Az afták mérete és alakja igen változó lehet gombostűfejnyitől egészen 1 cm átmérőjűig, ritkán azonban ennél nagyobb sebeket szintén okozhatnak, ráadásul egyszerre nem csak egy afta alakulhat ki, hanem akár szétszórtan, akár csoportosan is megjelenhetnek az érintett területen.

Mitől alakulhat ki az afta?

Az afták kialakulásának pontos okai nem teljesen ismertek, de a kutatók számos tényezőt azonosítottak, amelyek hozzájárulhatnak a megjelenésükhöz. Ezek közül a leggyakoribbak a következők:

Szájüregi traumák

Az afták egyik gyakori kiváltó oka lehet, ha a szájüreget valamilyen trauma éri. Ha valaki például túl kemény ételeket eszik (chips, égetett cukor) vagy megsérti egy éles tárggyal a szájnyálkahártyát (fogpiszkáló) előfordulhat, hogy az így keletkezett apró sebek aftává alakulnak.

Stressz

A stressznek jelentős szerepe lehet az afták kialakulásában. Az ideges vagy stresszes időszakok során a test hormonális változásokon mehet keresztül, amelyek hozzájárulhatnak az afták kialakulásához. Ezenkívül a stressz gyengítheti az immunrendszert, ami szintén fokozza az afták megjelenésének kockázatát.

Bizonyos élelmiszerek

Bizonyos ételek, mint például a citrusfélék, a paradicsom, a diófélék, a málna, az eper vagy a csokoládé szintén elősegíthetik az afták kialakulását az arra hajlamos embereknél.

Genetikai hajlam

A genetika szintén nagyban befolyásolhatja az afták megjelenését. Ha például a családban mások is gyakran küzdenek ezzel a problémával, akkor nagy valószínűséggel örökletességről is beszélhetünk. 

Hiánybetegségek

Szintén hajlamosító tényező lehet, ha a szervezet bizonyos anyagokból hiányt szenved. Leginkább a B12-vitamin, a folsav, a vas és a cink nem megfelelő mértékű bevitele vezethet aftaképződéshez.

Immunrendszeri problémák

Bizonyos kutatások az afták kialakulása és az immunrendszer működése között is összefüggést mutatnak. Ezek szerint az autoimmun betegségek vagy az immunrendszer túlműködése is növelheti az afták megjelenésének kockázatát. 

Hormonális változások

A hormonális egyensúly megbomlása vagy változása (terhesség, menstruáció, menopauza, pubertás, hormontartalmú gyógyszerek szedése), szintén befolyásolhatja az immunrendszer működését illetve a szájnyálkahártya érzékenységét. Ezenkívül a hormonális változások gyakran járnak stresszel, amely további kockázati tényező lehet.

Irritáció

A nem megfelelő szájápolási termékek (fogkrém, szájvíz vagy szájöblítő), olyan irritáló vagy allergizáló összetevőket is tartalmazhatnak, amelyek potenciálisan hozzájárulhatnak az afták kialakulásához.

--

A felsorolt, lehetséges okok mellett azonban fontos megemlíteni, hogy az afták kialakulása sokféle tényező összjátékának eredménye lehet, és az egyéni érzékenység is nagy szerepet játszhat ebben a folyamatban. Ezért is nem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy pontosan ismerjük az afták kiváltó okait.

Az afta tünetei

Az afták mérete és a tünetek súlyossága teljes mértékben egyéni lehet és mivel mindenki másképp reagál a kellemetlenségekre és a fájdalomra, így a miattuk megélt életminőségromlás is erősen szubjektív. Mindezek ellenére maguk a tünetek általában jól felismerhetők, és magukban foglalják a következőket:

Kellemetlenség, fájdalom

Az afták általában nagyon kellemetlenek, sőt többnyire fájdalmasak is. A diszkomfortérzet és a fájdalom intenzitása az afta méretétől és súlyosságától függően változhat, de az esetek túlnyomó részében az érintett területen lévő seb érzékeny és éles fájdalommal reagál érintésre, étkezésre, de akár a beszédre is.

Piros vagy fehér sebek

Az afták a szájnyálkahártyán fehér vagy sárgás szélekkel körülhatárolt hámfosztott területek, amelyeknek a közepe gyakran piros vagy sötétebb színű.

Hólyagok

Egyes afták először hólyagként jelennek meg a szájnyálkahártyán, majd később kinyílnak és sebekké alakulnak. A hólyagok általában átlátszó folyadékkal teli, fájdalmas kis kiemelkedések.

Érzékenység

Az afták kialakulása miatt az érintett terület érzékenyebb lehet az irritációra. Ez azt jelenti, hogy a fájdalom nemcsak az afta érintésére jelentkezhet, hanem étkezéskor, iváskor vagy fogmosáskor is.

Hogyan kezeljük otthon az aftát?

Az esetek döntő többségében az aftával nem szükséges szakemberhez fordulni, mivel a sebek általában egy-két hét alatt maguktól meggyógyulnak. Éppen ezért az afták kezelése leginkább a fájdalom enyhítését, a gyógyulás felgyorsítását és az ismétlődő afták megelőzését célozza meg. Mindezeket figyelembe véve az alábbi “házi praktikák” javasoltak:

  • Használjunk olyan szájvizet és öblögetőt, amely csillapítja a fájdalmat és enyhíti a gyulladást.
  • Alkalmazzunk olyan hűsítő géleket és kenőcsöket, amelyeket közvetlenül az aftára lehet felvinni, és amelyek enyhíthetik a fájdalmat és a kellemetlenséget.
  • Kerüljük azokat az ételeket és italokat, amelyek további irritációt okozhatnak az aftán, ilyenek például a forró, a fűszeres, a savanyú vagy sós élelmiszerek.
  • Fogyasszunk vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételeket, italokat, ezek ugyanis erősítik az immunrendszert és segíthetik az afták gyógyulását.
  • Öblögessünk gyógynövényes teákkal.

Hogyan előzzük meg az afta kialakulását?

Bár az afták kialakulását teljes mértékben megakadályozni nem tudjuk, néhány tanács betartásával nagyban csökkenthetjük a szájsebek megjelenésének esélyét. Ezek a tanácsok ráadásul nem csupán az afták minimalizálásában segíthetnek, hanem abba is, hogy a szájüreg egésze egészségesebbé váljon.

Szájápolás

Fontos, hogy napi rendszerességgel - ha lehet, naponta kétszer - alaposan fogat mossunk, valamint használjunk fogselymet a fogak közötti területek tisztításához. A jó szájhigiénia segít csökkenteni a baktériumok és irritáló anyagok felhalmozódását, amelyek aftákhoz vezethetnek.

Étkezés

Kerüljük azokat az élelmiszereket és italokat, amelyek irritálhatják a szájnyálkahártyát. Ilyenek lehetnek a forró, fűszeres, savanyú, sós ételek és italok, illetve az olyan élelmiszereket is, amelyek felsérthetik a szánk belső felét. 

Fogyasszunk helyettük sok friss gyümölcsöt, zöldséget, és folyamatosan hidratáljunk. Az egészséges étrend és a megfelelő mennyiségű vízfogyasztás erősítheti az immunrendszert és csökkentheti az afták kialakulásának kockázatát.

Ételallergia

Ha bizonyos ételekre érzékenyek vagyunk, kerüljük ezek fogyasztását, mivel az allergiás reakciók aftákhoz vezethetnek.

Stresszkezelés

A stressz csökkentése és a relaxációs technikák alkalmazása segíthet megelőzni az afták kialakulását. A stressz negatívan befolyásolhatja az immunrendszert, ami növeli az afták megjelenésének kockázatát.

Dohányzás és az alkoholfogyasztás

A dohányzás és az alkoholfogyasztás irritálhatja a szájnyálkahártyát, és aftaképződéshez vezethet.

Mikor forduljunk orvoshoz az aftával?

Az afták általában néhány hét alatt maguktól is meggyógyulnak, ám bizonyos esetekben érdemes szakembernek is megmutatni a sebeket. Ilyen eset, ha

  • az afta kialakulása után több hétig semmilyen javulás nem tapasztalható, és a seb nem kezd gyógyulni
  • az afták gyakran visszatérnek
  • súlyos fájdalom, duzzanat, láz, nyelési nehézség vagy más szokatlan tünetek jelentkeznek
  • az afták nemcsak a szájban, hanem máshol is megjelennek

Az afták általában nem jelentenek komoly egészségügyi kockázatot, de egyes esetekben más egészségügyi problémák vagy fertőzések kísérőtünetei is lehetnek, ezért fontos, hogy ha súlyos vagy tartós a jelenlétük szakemberhez forduljunk.

Az afta tehát egy gyakori és kellemetlen szájnyálkahártya-probléma, amellyel életünk során szinte mindannyian találkozunk. A megfelelő ismeretek birtokában azonban hatékonyan csökkenthetjük az afták megjelenésének kockázatát, és eredményesen kezelhetjük őket, ha mégis kialakulnának. 

Legyünk tudatosak ezen a téren is és ha bizonytalanok vagyunk, kérjünk időpontot dentálhigiénés ellenőrzésre, ahol egy képzett szakember lehet a segítségünkre a probléma megoldásában.

Foglalj időpontot most!
Várd az ünnepeket ragyogó mosollyal! >
Időpontfoglalás